Mándok Város Önkormányzata

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Városunkról
  • Várostörténet   ( 1 Cikk )

    Mándok 1382-ben tűnik fel a történeti forrásokban Mandok alakban, mint a Tomaj nemzetség-beli Losoncziak birtoka.

    Az 1560 utáni években a község új birtokosokat kapott a gácsi Forgáchok személyében, akiknek szerepe, tevékenysége átnyúlt még a 20. század első felébe is. A török megszállás idején e terület kiesett a pusztítás köréből, így viszonylag békésebb élete volt a település népének. Ebben és az ezt megelőző időszakban a lakosság főleg mezőgazdasággal foglalkozott, de már ebben az időben is megjelent az iparosság is: erre utal, hogy 1595-ben Rudolf magyar király vásártartási rangot adott Mándoknak, és szabadalomlevelet néhány lakosnak. Az 1556-os dézsmajegyzék alapján a község lélekszáma 330 főre tehető, ami az akkori viszonyokban elég magas szám volt. Ennek ellenére a földesúr a Kárpátokból jobbágyokat telepített be Mándokra, akik 1646-ban fatemplomot emeltek, amely ma a Szentendrei skanzen becses értékei közé tartozik. Fontos mérföldkő volt Mándok történetében, hogy 1720-ban mezővárosi rangot kapott, és a lakosok polgárjogot nyertek. Ez az ipar és a kereskedelem fellendüléséhez vezetett, s mintegy folytatása volt a vásártartási jog révén beállott fejlődési tendenciáknak. Mindezeket megerősíti az, hogy a Forgáchok Mándokot tették meg uradalmuk központjának, ennek egyik látható jele az 1750-ben épített kastély, mely napjainkban[mikor?] nagyon leromlott állapotban van.

    1876-ban Mándok a Tiszai járás székhelye lett, ebben az időszakban a lakosság száma 2534 fő. Ez is elősegítette, hogy a község ipari centrummá alakuljon. A korszerű Erzsébet gőzmalom, a szeszgyár és a fűrésztelep az áramfejlesztővel együtt mind bizonyítják, hogy a kapitalista gazdálkodás Mándokon jelentős teret nyert, ezzel egyidejűleg megindult a polgárosodás.

    http://www.w3.org/2000/svg%22 width=%2215%22 height=%2211%22 viewBox=%220 0 11 15%22%3E %3Cg id=%22magnify-clip%22 fill=%22%23fff%22 stroke=%22%23000%22%3E %3Cpath id=%22bigbox%22 d=%22M1.509 1.865h10.99v7.919H1.509z%22/%3E %3Cpath id=%22smallbox%22 d=%22M-1.499 6.868h5.943v4.904h-5.943z%22/%3E %3C/g%3E %3C/svg%3E"); display: block; text-indent: 15px; white-space: nowrap; overflow: hidden; width: 15px; height: 11px; user-select: none;">
    A gőzmalom (1900)

    Az 1950. június 1-jétől a Tiszai járás megszűnt, a járási székhely Kisvárdára kerülésével a község fejlődésében bizonyos megtorpanás volt tapasztalható. Az 1960-as évektőlviszont új fejlődési periódus következett be, ebben az időszakban gimnázium létesült és tüdőgondozó kórház működött itt. Megalakultak a termelőszövetkezetek (Kossuth Mg. Tsz és az Új Élet Mg. Tsz.), a KTSZ (kisipari termelő szövetkezet), a takarékszövetkezet, a Hangya szövetkezet, új iskola épült, a Forgách kastélyban gimnázium működött. Mándokon volt a TITÁSZ kirendeltsége is.

    1971-ben a község nagyközségi rangot kapott, közös tanács alakult Mándok, BenkEperjeske és Tiszamogyorós települések tanácsaiból, valamint egyesült a két termelőszövetkezet is. Az általános iskola körzeti szerepet töltött be: ide jártak be EperjeskeTiszamogyorós és Benk község 7-8. osztályos gyermekei. Ezt követően Mándok megtorpant a fejlődésben: Záhony fejlesztése, várossá nyilvánítása Mándok település rovására történt. Áthelyezték a gimnáziumot, a Záhony és Vidéke ÁFÉSZ központját és a különböző szolgáltatók – vízműhálózat, gázszolgáltató – központjait is. Kisvárdába került a Takarékszövetkezet központja. Az infrastruktúra fejlesztése viszont az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt kapott: 1978-79-ben kiépült az ivóvízhálózat, 1995-ben a szennyvíz-, 1996-ban pedig a gázhálózat. 1999-től elindult a szervezett szemétszállítás, regionális hulladéklerakóval. 2000-ben megtörtént a közvilágítás korszerűsítése, 2001-ben a telefonhálózat fejlesztése, modernizálása, 1995-2002 között jelentős úthálózat-fejlesztés történt. 1975-ben új óvoda épült, 1979-ben, 1989-ben és 2002-ben egy-egy új iskolaépülettel gazdagodott a település, ahol a 4. évfolyamtól a környező települések – Benk és Tiszamogyorós – gyermekei is tanulnak.

    1998-tól Családsegítő Szociális és Gondozási Központ működik 18 férőhelyes idősek otthonával. Ez időponttól kezdte meg működését a görögkatolikus egyház fenntartásában lévő „Szent Miklós” Szeretetotthon, ahol jelenleg[mikor?] 51 idős ember ellátásáról gondoskodnak. 2004 szeptemberétől egy alapítványi iskolának köszönhetően ismét van középfokú oktatás a településen, egyelőre 2 esti tagozatos osztályban folyik a gimnáziumi képzés. A város átlagos alapinfrastruktúrával rendelkezik. Intézményhálózata – iskola, fogorvos, összevont hétvégi háziorvosi ügyelet – térségi szerepkört tölt be, kereskedelmi és egyéb szolgáltatások – benzinkút, háztartásigép-javítás, kozmetikus, piac, stb. a környező települések ilyen irányú igényét is kielégíti. Lakói között egyre magasabb arányban van jelen a kisebbség, jellemző a munkanélküliség és az aluliskolázottság, ezért a fiatalokat már nem tudja a település megtartani. 2007-ben az egykori nagyközség pályázatot nyújt be a városi cím elnyeréséért és azt az önkormányzati miniszter támogatóilag terjesztette a köztársasági elnök elé. A városi címet végül 2007július 1-jén nyerte el.

Hirdetés
Ma 2024. április 16., kedd, Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.

Pályázatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MÁNDOK Integrált Településfejlesztési Stratégia

Elkészült Mándok város Integrált Településfejlesztési Stratégiájának végleges verziója.

 

MÁNDOK Integrált Településfejlesztési Stratégia

Mándok ITS Megalapozó vizsgálat

 

KEOP Energetikai korszerűsítés Mándok


Mándoki Gyermekkert Óvoda és Bölcsőde

Mándoki Általános Iskola

Mándoki Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Mándoki M?velödési Ház és a Közösségi Ház közös információs oldala
 
 

Mándok VSE

 

Mándoki Vendégház

 


 

 

 

elelmiszerbank_logo

 

 

 

"Mándokot a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja"

 

 

KÖZBESZERZÉSEK

Magyar Államkincstár

Eladó Ingatlanok

Bejelentkez


 
 
honlap_kp_ovi2.jpg   
 amuvhazmagy.jpg